Kezdőlap arrow Pályázatok
Pályázatok
Pályázat - Térítésmentesen igénybe vehető stúdióidő elnyerésére
2009. March 15.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Térítésmentesen igénybe vehető stúdióidő elnyerésére

A Hagyományok Háza pályázatot ír ki hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei (revival) mozgalom előadóinak színvonalas produkciói önálló CD-lemezen megjelenhessenek. A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri döntése alapján minden évben három nyertes pályázó kaphat lehetőséget arra, hogy zenei anyagát az intézmény hangstúdiójában, maximum 50 órában hanghordozóra rögzítse.

Tovább...
 
Pályázat nyári kézműves táborban való részvételre
2009. February 22.
Pályázati felhívás
kedvezményes nyári táborozásra

A túrkevei Gyöngyösház pályázatot hirdet iskolai vagy iskolán kívül szerveződő általános iskolás gyermek kiscsoportok részére bentlakásos kézműves táborban való részvételre.
A pályázat célja: Gyermekcsoportok, hátrányos helyzetű gyermekek részvétele a nyári szünidőben készségfejlesztő táborokban. A táborban gazdag, tartalmas kézműves programot biztosítunk, ami fejleszti a gyerekek képességeit, készségeit, ezen túl a résztvevők megismerhetik a környék természeti értékeit, a környezet múltját, hagyományait (életmód, népi ételek, népdalok). Mindezt kisközösségben, játékos formában, szakképzett pedagógus (kulturális menedzser, közgazdász tanár, gyöngyfűző) irányításával.
Tovább...
 
Szülők, nagyszülők életmeséi - Pályázat gyerekeknek
2009. February 12.
Szülők, nagyszülők életmeséi - Pályázat gyerekeknek

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete pályázatot hirdet "A szülők, nagyszülők életmeséi" címmel. Írd le, amit a szüleid, nagyszüleid meséltek neked az életükről, és te érdekesnek, tanulságosnak, vagy akár viccesnek találtad.

A pályázók műveit három korcsoportban bíráljuk el:
1. 10 éves kor alattiak
2. 10-től 14 éves korig
3. 14 év felettiek
Tovább...
 
A Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiumának pályázata
2009. February 10.

A KIEMELT KULTURÁLIS PROGRAMOK SZAKMAI KOLLÉGIUMA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
A Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiuma pályázatot hirdet 2009. március 1. és 2010. február 28. között megvalósítandó kiemelkedő jelentőségű kulturális események támogatására.
A pályázat célja a kulturális, művészeti élet reprezentatív eseményeinek, rendezvényeinek támogatása, tervezési stabilitásának növelése és ezen keresztül a magyar kultúra pozíciójának, rangjának és színvonalának megőrzése és erősítése. A pályázat elsődlegesen a kiemelkedő értékeket létrehozó és bemutató művészeti eseményeket, programokat, fesztiválokat támogatja.
Altéma kódszáma: 2807

Tovább...
 
Pályázati felhívás a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére
2009. February 10.

 Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Nemzeti Táncszínház ösztöndíjas pályázatot hirdet fiatal előadó-, alkotóművészek, valamint tánctudományokkal - elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel - foglalkozók részére 2009. évre. (Az ösztöndíj naptári évre szól).

Tovább...
 
A Táncművészeti Kollégium pályázati felhívása
2009. February 9.

A Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2009. április 1. és 2010. április 1. között megvalósuló, magas művészeti szakmai színvonalú táncművészeti tervek megvalósításának támogatására.

A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt és nevezési díjat előírni.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

Eredmények 45 - 50 / 50