Kezdőlap
Beszámoló a XX. Országos Szólótáncfesztiválról
2011. January 24.

Lezajlott az elmúlt hétvégén a XX. Országos Szólótáncfesztivál Békéscsabán. A jubileumi rendezvény január 21-én pénteken indult a békéscsabai Jókai Színházban, a 10.00 – 13.00-ig tartó regisztrációval. A program a kötelező táncok próbájával folytatódott a színházteremben, majd a szabadon választott táncok próbája következetett.

2011-ben a szóló kategória kötelező két táncanyaga a magyar verbunk és az ördöngösfüzesi sűrű és ritka magyar volt, míg páros kategóriában a bagi csárdást és a bogártelki csárdást kellett stílusosan előadniuk a versenyzőknek.

A versenyprogram próbája közben, egy másik helyszínen, a Balassi Bálint Magyar Művészetek Házában a péntek esti Örökösök gálájának próbája kezdődött. Örökös aranygyöngyös illetve aranysarkantyús táncos címet az nyeri el, akinek háromszor odaítéli a zsűri a díjat. Megyénk több táncosa is dicsekedhet ezzel a címmel:
Bak Tamás,
Fehér Anikó,
Gál László,
Gyalog László,
Ifj Mlinár Pál
Mlinár Pál,
Mlinárné Kolarovszki Mária és
Szarka Zsolt
szombat este óta pedig Farkas Tamás és Mlinár-Kőrösi Katalin is büszkélkedhet e díjjal.

A pénteki nap fő programja tehát az Örökösök gálaműsora volt, melyre nemcsak az ország minden részéről érkeztek Békéscsabára az egykori díjazottak, de akadt, aki Hollandiából jött haza a műsorra, hogy találkozzon a régi cimborákkal és felelevenítse a már-már elhalványuló emlékeket. A gálaműsort (melynek szervezője a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége, a műsor szerkesztője Szarka Zsolt) a lelkes közönség percekig tartó tapssal jutalmazta.

Másnap 9 órakor, telt ház előtt indult a kötelező táncok versenye, melyet öt főből álló zsűri nézett és értékelt végig.

A zsűri tagjai voltak:
Németh Ildikó a zsűri elnöke
Hortobágyi Gyöngyvér
Kökény Richárd
Széphalmi Zoltán és
Szűcs Gábor.

A több mint három órás délelőtti versenyprogram után indult délután a szabadon választott táncok versenye, melyen a Kárpát - medence számos területéről láthattunk produkciókat.

 

 

Békés megyei indulóink:
Dezső Linda-Szabados Péter
Farkas Tamás
Mlinár Zsuzsa-Mlinár Péter
Mlinár-Kőrösi Katalin
Okányi Mihály
Szeverényi Barnabás
Vaszkó János

A versenyprogram után, este 20 órakor kezdődött a fesztivál gálaműsora, melyben a táncosok, mint oly sok éve mindig, most is kitettek magukért, felejthetetlen élményt nyújtva ezzel a közönségnek. Végül megkezdődött a díjak átadása.

A XX. szólótáncfesztivál eredményei:

Különdíjak

Könyvjutalmat kap a Nádasmenti legényes eltáncolásáért:

-      Darabos Péter

A „Facsard meg sírítsd meg” Szólótáncos Verseny különdíját (2x10 000):

-      A Gömöri táncok eltáncolásáért Kovács József
-      a Gyimesi féloláhos és verbunk eltáncolásáért Módos Máté

Békés Megye Önkormányzatának különdíját kapja a versenyen nyújtott teljesítményéért (20 000.-Ft):

-      Vaszkó János

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület különdíját kapja a Magyarszentbenedeki férfitáncok stílusos előadásáért (20 000,.Ft):

-      Kovács Levente

 

A Jászság Népi Együttes különdíját kapja (2x20 000,.Ft):

-      A Válaszúti román táncok eltáncolásáért Majnikné Végh Hajnalka - Pethe Miklós
-      A páros táncokban nyújtott összteljesítményéért Szokolik Melinda és Szokolik Szabolcs

A Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének különdíját kapja korosztályukban a leglendületesebb előadásmódért (2x20 000.-Ft):

-      Mlinár Zsuzsa és Mlinár Péter 

A Martin György Néptáncszövetség különdíját kapja (2x25 000,.Ft):

-      Mohácsyné Lőrincz Hortenzia
-      Farkas Tamás

Osskó Endréné vándordíját kapja mint legjobb nõi táncos:

-      Mohácsyné Lőrincz Hortenzia

Vásárhelyi László vándordíját kapja:

-      Appelshoffer János

 A Balassi Táncegyüttes Junior díját kapja, amely egyenes ágon való bejutást jelen a következő szólótáncfesztiválra:

-      Okányi Mihály

 

 

Aranysarkantyús és Aranygyöngyös díjak

A díjakat átadják a zsűri tagjai.

Első alkalommal Aranysarkantyús Táncos címet nyertek (10 000,.Ft):

-      Berecz István
-      Darabos Péter
-      Mlinár Péter
-      Sima Zoltán

Első alkalommal Aranygyöngyös Táncos címet nyertek (10 000,.Ft):

-      Babus Barbara
-      Bíró Anna
-      Hajdu Zsuzsanna
-      Mlinár Zsuzsa
-      Mohácsyné Lőrincz Hortenzia

 

Második alkalommal Aranysarkantyús Táncos címet nyertek (15 000,.Ft):

-      Appelshoffer János
-      Fundák Kristóf György
-      Moussa Ahmed
-      Ramasz László
-      Szabó Csaba
-      Szokolik Szabolcs
-      Szűcs János

Második alkalommal Aranygyöngyös Táncos címet nyert (15 000,.Ft):

-      Szokolik Melinda

 

Örökös Aranysarkantyús Táncos címet nyertek (25 000,.Ft):

-      Farkas Tamás
-      Kis István
-      Kovács Levente
-      Sánta Gergő
-      Sikentáncz Szilveszter

Örökös Aranygyöngyös Táncos címet nyertek (25 000,.Ft):

-      Bárdos Zsuzsanna
-      Kocsis Enikő
-      Mlinár-Kőrösi Katalin

 

A fesztivál különdíját, tiszteletbeli aranysarkantyús táncos címet kapja:

-      Alexa Salanta

 

 
< Előző   Következő >