info@bmnsz.hu Telefonszám: +36 30 585 77 54
Kapcsolat

Emlékeink 2025

Adventi programok

2025. december

Hagyomány Ösvények programsorozatban egész decemberben ünnepi gálaműsorok, családi táncházak, betlehemes előadások és hagyományőrző zenés estek színesítették a várakozás időszakát.

A rendezvénysorozat keretében a térség néptáncegyüttesei és zenekarai mutatták be adventi műsoraikat, köztük a Körösmenti Táncegyüttes (Gyomaendrőd) a Harangos Táncegyüttes (Orosháza) és a Galiba Néptáncegyüttes (Újkígyós). A Mikulásváró táncházak több településen is életre keltek, ahol kicsik és nagyok együtt táncolhattak, énekelhettek és készülhettek az ünnepekre.

A Hétprobás Néptánciskola növendékei idén először útra keltek Betlehemmel, hogy meghitt, zenés–táncos előadásaikkal vigyék el a karácsony üzenetét Békéscsaba különböző helyszíneire. A hónap zárásaként pedig ünnepi koncert és táncház várta az érdeklődőket hagyományőrző zenekarok közreműködésével.

A Hagyomány Ösvények 2025-ben is azt a célt szolgálja, hogy a térség néptáncos közösségei együtt élhessék át az advent fényét, melegségét és közösségteremtő erejét.

Czinka Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny - Szarvas

2025. november 22.

A verseny elsődleges célja a gyermek- és ifjúsági táncosok improvizációs készségének, valamint egyéni előadói stílusának fejlesztése volt az eredeti néptáncelemek kreatív bemutatásán keresztül. A rendezvény kiemelten támogatta a Kárpát-medence gazdag tánchagyományainak – köztük a meghatározott korcsoportok számára előírt kötelező és szabadon választott táncanyagok – hű megőrzését és generációkon átívelő továbbadását. A nemzetiségi hovatartozástól független, nyitott jelentkezési rendszernek köszönhetően a program minden érdeklődő fiatal táncos számára egyenlő lehetőséget biztosított a megmérettetésre.

Magyarországi Román Hagyományőrző Néptáncosok Találkozója és Szakmai Napja

2025. november 8.

A Magyarországi Román Hagyományőrző Néptáncosok Találkozója és Szakmai Napja a hazai román nemzetiség autentikus tánc-, zenei és viseletkultúrájának kiemelt seregszemléje volt. A rendezvény a színpadi bemutatókon túl szakmai műhelymunkákat, előadásokat és képzéseket biztosított a koreográfusok és táncosok folyamatos fejlődéséért. Kulcsfontosságú közösségépítő fórumként szolgált, amely megerősítette a nemzetiségi identitást és hozzájárult a hagyományok átörökítéséhez a jövő generációi számára.

Szüreti Forgatag Újkígyóson

2025. szeptember 28.

A rendezvényen szüreti felvonulás, néptánc- és népzenei bemutatók, íjászbemutató, mesemondás, pásztorprogramok, szőlőtaposó mulatság és mustkóstolás gondoskodott a jó hangulatról. Hagyományudvar várta az érdeklődőket, ahol kézműveskedés, régimódi játszótér, lovaglás, íjászat és hungarikum játszóház kínált élményt kicsiknek és nagyoknak.

A program a Hagyományok Háza Térségi Téka elnevezésű szolgáltatásának keretében kerül megrendezésre.

Sereglés 2025

2025. szeptember 20.

A hagyomány összeköt! Több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester ünnepli a Kárpát-medence népművészetét ezen a napon. Több mint 200 helyszínen, számtalan programmal vártuk Békéscsabán is az érdeklődőket, ahol a Vármegyenaphoz kapcsolódva került megrendezésre az esemény.

Közösségi Szőttes Konferencia

2025. szeptember 15.

A rendezvény célja, hogy a népművészet iránt érdeklődők találkozzanak, új kapcsolatokat építsenek, és erősítsék a meglévő együttműködéseket, ezzel támogatva a néphagyományok megőrzését Békés vármegyében.

Kiknek szólt a konferencia?

Önkormányzatok képviselőinek
Közművelődési intézmények munkatársainak
Civil és egyházi szervezetek tagjainak
Néptánc-, népzenei- és népi énekegyüttesek vezetőinek és tagjainak
Pávakörök és népi kézműves közösségek képviselőinek

Családi program a népművészet jegyében Kamuton

2025. szeptember 6.

A látogatók egy interaktív hangszerbemutató révén közelebbről is megismerhették a magyar népzene tradicionális eszközeit, miközben a népi kézműves foglalkozásokon a hagyományos mesterségek fogásait is kipróbálhatták. A rendezvényen kiemelt szerepet kapott a közös éneklés és a fergeteges hangulatú táncház, amely közelebb hozta egymáshoz a generációkat.

Békés Megyei Néptáncpedagógus Találkozó

2025. augusztus 11-12.

A Furugyi Szőlőkben került megrendezésre a 7. Békés Megyei Néptáncpedagógus Találkozó, amely szakmai programokkal, gasztronómiai élményekkel és közösségépítő eseményekkel várta a résztvevőket. A Csoóri Sándor Alap támogatásával megvalósult kétnapos rendezvény célja a dél-alföldi ritmikai hagyományok újraértelmezése és a szakmai kihívások közös megvitatása volt.

A találkozó első napján a résztvevők a formális közgyűlést követően olyan nívós szakmai műhelyekben dolgozhattak együtt, mint a dél-alföldi ritmikai hangsúlyokat vizsgáló előadás, valamint a World Café módszertanára épülő „TémaTánc Café”. Az est folyamán a gasztronómiáé és a kötetlen szórakozásé volt a főszerep: a „Békés Megyei Érték-Tál” bemutatója és kóstolója, a hagyományos ízeket felvonultató „DUDI” konyhája, valamint egy vidám hangulatú folkkocsmakvíz és játékos vetélkedő kovácsolta össze a közösséget, amelyet az éjszakai „Esti ringató” elnevezésű beszélgetős, táncos program zárt le.

Táncház a Teknősben

2026. augusztus 8.

A Teknősben gyűltek össze a népzene és a néptánc szerelmesei egy felejthetetlen hangulatú táncházra. A rendezvény célja az volt, hogy kortól függetlenül minden érdeklődő számára közelebb hozza a tradicionális magyar kultúrát.

A program az esti órákban, a gyermek és ifjúsági táncházzal vette kezdetét, ahol a legfiatalabbak játékos formában ismerkedhettek meg a néptánc alapjaival és a közösségi táncolás örömével. Később, a felnőtt táncházé volt a főszerep, amely egészen késő éjszakáig tartó, vidám mulatsággá alakult.

A talpalávalóról és a hamisítatlan, lendületes dallamokról az egész este folyamán a Határ Banda gondoskodott, emlékezetessé téve a nyári estét a résztvevők számára.

Táncház Eleken

2025. július 25.

A Reibel Mihály Városi Művelődési Ház adott otthont az Eleken megrendezett táncháznak, amely a helyi közösségi élet és a népi kultúra élénkítését szolgálta. Az esemény lehetőséget biztosított a látogatóknak, hogy közvetlen formában találkozzanak a térség gazdag néptáncos és népzenei örökségével.

A rendezvény a hagyományok ápolása mellett kiemelt figyelmet fordított a közösségépítésre, így a különböző generációk együtt élhették meg a népi kultúra formáló erejét. Az est folyamán a résztvevők szakavatott irányítással sajátíthatták el a tradicionális lépéseket, miközben a közös tánc és az élő zene felejthetetlen hangulatot teremtett a művelődési ház falai között.

X. Körös Menti NépTáncTábor

2025. július 06-11.

Júliusban újra, immár tizedik alkalommal valósult meg a Körös Menti NépTáncTábor. A Petőfi Kulturális Közhasznú Kft., a Harangos Néptánc Egyesület, valamint a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület szervezésében életre hívott jubileumi rendezvény nagy sikerrel várta és fogadta a gyermekeket, az ifjúságot, valamint a néptánckedvelő felnőtteket egyaránt.

BÉKÉS MEGYEI GYERMEK- ÉS KISEGYÜTTESEK TALÁLKOZÓJA 2025

2025. május 17.

A hagyományos rendezvényre nemcsak a Békés vármegyei csoportokat, hanem határon túli együtteseket, valamint más vármegyékből érkező, egyesületi tagsággal rendelkező formációkat is szeretettel fogadtak.

A találkozó során a fellépő csoportok szakértő zsűri előtt, egy minősítő rendszer keretében mutathatták be produkcióikat, amelyekért végül bronz, ezüst, arany, illetve kiemelt arany minősítéseket vehettek át. A zsűri javaslata alapján a legkiemelkedőbb előadások meghívást kaptak a Gyulán megrendezett arrows-völgyi Sokadalom színpadára is. A színpadi produkciók zenei kíséretét és a hamisítatlan fesztiválhangulatot a szövetség támogatásával a Talléros Zenekar biztosította.

A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az eseményen ne a versengés, hanem a találkozó jelleg domináljon. A program elsődleges célja az volt, hogy a gyerekek és kisegyüttesek tagjai egy színvonalas színpadi megmérettetés mellett kötetlenül ismerkedhessenek meg egymással, barátságokat köthessenek, és a közös néptáncos élményeken keresztül egy felejthetetlen, közösségépítő napot tölthessenek el együtt.

Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny

2025. május 16.

A Gyermek- és Kisegyüttesek Találkozója részeként valósult meg a Békés Megyei Gyermek- és Ifjúsági Szólótáncverseny, amely a Dél-Alföldi Regionális Szólótánc Versennyel is kiegészült. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a régiós néptáncműhelyek fiatal szólistáinak a szakmai zsűri előtti megmutatkozásra, ahol számot adhattak eredeti néptáncanyag-ismeretükről, valamint egyéni, hiteles előadásmódjukról.

A megmérettetésen a fiú szóló és páros kategóriákban induló táncosok mindegyike minősítésben részesült: a lányok Arany-, Ezüst-, illetve Selyemgalléros Táncos, míg a fiúk Arany-, Ezüst-, illetve Selyempaszományos Táncos címet érdemelhettek ki, a legkiválóbbak pedig kiemelt elismerésekkel és különdíjakkal gazdagodtak. A szakmai zsűri javaslata alapján a legkiemelkedőbb produkciók meghívást kaptak a Gyulán megrendezésre kerülő Országos Gyermektánc Fesztiválra, a bemutatók színvonalas zenei kíséretét pedig a szövetség támogatásával a Talléros Együttes biztosította.

VII. Kétegyházi Hagyományőrző Néptánc Találkozó

2025. április 26.

A Kaláris Alapfokú Művészeti Iskola és a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége együttműködésében valósult meg a Kétegyházi Hagyományőrző Néptánc Találkozó, amelynek a helyi Táncsics Mihály Művelődési Ház és Könyvtár adott otthont. A program elsődleges célja a tehetséges fiatal táncosok és a felkészítő néptáncpedagógusok szakmai munkájának fejlesztése, valamint elismerése volt.

A rendezvény a versengés helyett kifejezetten az értékelésre és az iránymutatásra fókuszált. A bemutatkozó szóló- és páros produkciókat háromtagú szakmai zsűri követte figyelemmel, amely a technikai és előadói szempontok mellett a pedagógiai és néprajzi munkát is górcső alá vette. Bár hagyományos minősítéseket nem osztottak, a kiemelkedő stílusú és hiteles előadásmódot nyújtó táncosok szakmai különdíjakkal, valamint a Körös Menti NépTáncTáborba szóló meghívásokkal gazdagodtak. A színpadi bemutatók zenei hátterét és a magával ragadó ritmusokat a Határ Banda biztosította.

Kétegyházi Hagyományőrző Néptánc Találkozó

2025. április 26.

A Kaláris Alapfokú Művészeti Iskola együttműködve a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségével, hetedik alkalommal rendezte meg a Kétegyházi Hagyományőrző Néptánc Találkozót. A találkozón nyolc szólista fiú és tizenkilenc páros produkció mutatkozott be. A találkozó nem verseny, hanem értékelés központú. A táncosok minősítést nem, de szakmai értékelést kaptak, illetve különdíjat, ha produkciójuk valamely értékelési szempontból kiemelkedőnek bizonyult.

Húsvéti táncház és szakmai nap

2025. április 19.

A Komlós Néptánc Egyesület a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségével együttműködve húsvéti szakmai napot és táncházat szervezett. A magas szakmai színvonalú rendezvény központi témájaként a szatmári táncok és azok hagyományai álltak a fókuszban, lehetőséget biztosítva a résztvevőknek az autentikus motívumkincs elmélyítésére és a közös kultúrápolásra.

Országos Táncháztalálkozó

2025. április 05-06.

Az idei rendezvény azét volt érdekes számunkra, mert a ezúttal Békés vármegye kiemelkedő szerepet kapott az országos rendezvény programjában.

A két nap alatt 4 megyei gyermek és 6 felnőtt együttes mutatkozhatott be a fővárosban.

Az „Aprók Bálján” a Csaba Néptáncegyüttes fiataljai méhkeréki, aBelencéres Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja Szeghalmi, a szarvasi Tessedik Táncegyüttes fjúsági csapata szarvasi cigánytáncokat, a Tabánka Néptáncegyüttes Gyergyó vidéki táncokat tanítottak az érdeklődőknek. A felnőtt együttesek Viharsarki kurázsi címmel adták a szombati nap gálaműsorát. Vármegyénket képviselte a Balassi, a Csaba, a Körösmenti, a Tabán, a Tessedik és a Végvár Táncegyüttes.

A rendezvény megvalósulását, az együttesek részvételét támogatta a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatal.

Néptáncosok képzése és szakmai napja

2025. március 29.

A rendezvény fókuszában a gömöri táncanyag (páros táncok, verbunk, botoló és karikázó) állt, amelynek hiteles átadásáról a neves oktatópáros, Varga-Lévai Dorina és Varga József gondoskodott.

A nap folyamán a résztvevők intenzív délelőtti és délutáni oktatási blokkok keretében mélyíthették el elméleti és gyakorlati tudásukat, különös tekintettel a tradicionális eszközös (botoló) táncokra. A szakmai programot követően az esemény közösségi élménnyé alakult: a késő délutáni órákban gyermek táncház, majd az este folyamán kötetlen felnőtt táncház zárta a napot, lehetőséget biztosítva a tanultak azonnali, élményszerű megélésére.

Góbé koncert

2026. február 22.

A Viharsarki Táncháztalálkozó keretein belül valósult meg a Góbé Zenekar nagyszabású világzenei koncertje, amelynek Orosházán a Petőfi Művelődési Központ adott otthont. Az együttes különleges zenei világa – amelyben a tradicionális népzenei alapok modern könnyűzenei műfajokkal és egyedi hangszereléssel találkoznak – fergeteges hangulatot teremtett a közönség soraiban. A rendezvény látogatói és a táncháztalálkozó résztvevői számára a koncerten való részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött lehetőségként volt elérhető, így a minőségi élőzene még szélesebb rétegekhez juthatott el.

Elkészültek a hajfonó verseny díjai

2025. február 22.

A Viharsarki Táncháztalálkozó kísérőprogramjaként életre hívott Viharsarki Hajfonó Verseny helyezettjei számára egyedi, különleges elismerések készültek. A verseny díjait az „Összefogás Újkígyósért” Közhasznú Egyesület Gyöngyfűző szakkörének tagjai készítették el, hozzájárulva a hagyományőrző rendezvény színvonalas és stílusos díjazásához.

Viharsarki Táncháztalálkozó

2025. február 22.

Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban valósult meg a VII. Viharsarki Táncháztalálkozó, amely rendkívül gazdag és sokrétű programkínálattal várta a népművészet iránt érdeklődőket. A rendezvény a délelőtti órákban interaktív zenés-táncos gyermekprogramokkal, alföldi pásztortárgyak bemutatójával, játékos táncos vetélkedőkkel és mesekuckóval vette kezdetét, miközben az ifjúsági korosztály számára egész napos kalotaszegi román táncoktatást biztosítottak. A délután folyamán a Virtuskodó Viharsarki Szólótánc Verseny, a Viharsarki Népdaléneklési Verseny, valamint az „Ereszd el a hajamat!” elnevezésű hajfonó verseny zajlott, melyeket a piactéren megrendezett látványos, zenés farsangi téltemetés követett.

A rendezvény fénypontjaként a II. Dél-Alföldi Regionális Folklór Gála szolgált, ahol a régió és Békés vármegye néptáncegyüttesei léptek színpadra, az estét pedig a Góbé Zenekar nagyszabású koncertje, valamint a késő éjszakáig tartó kötetlen táncház koronázta meg. A látogatókat a főprogramok mellett folyamatosan működő népi ügyességi játékpark, hungarikum játszóház, Folk Exatlon, valamint népi kézműves foglalkozások és fonalda is várta. A rendezvény zenei hátterét és a kiváló hangulatot a Suttyomba Zenekar, a Határ Banda, a Ludas Zenekar és a NA-KO-MA Banda közreműködése garantálta.

II. Dél-Alföldi Regionális Folklórtalálkozó

2025. február 22.

A VII. Viharsarki Táncháztalálkozó keretein belül valósult meg a II. Dél-Alföldi Regionális Folklórtalálkozó nagyszabású gálaműsora, amelynek az orosházi Petőfi Kulturális Központ adott otthont. A kiemelkedő kulturális eseményen a Dél-alföldi régió és Békés vármegye néptáncos hagyományai mutatkoztak be a színpadon. A reprezentatív gálaműsor alkalmával összesen 16 elkötelezett hagyományőrző együttes, valamint közel 400 tehetséges néptáncos lépett közönség elé, felejthetetlen és méltó módon ünnepelve közös népi örökségünket.

Népdaléneklési minősítő verseny

2025. február 22.

A Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége szervezésében, az orosházi Petőfi Művelődési Központ és a Harangos Táncegyüttes együttműködésével valósult meg a Viharsarki Népdaléneklési Minősítő Verseny, amely a VII. Viharsarki Táncháztalálkozó kísérőprogramjaként kapott helyet. A megmérettetésen az általános és középiskolás korosztály tagjai mutathatták be tudásukat szólóének, kisegyüttes, valamint énekegyüttes kategóriákban. A tiszta forrás megőrzését szem előtt tartva a versenyzők hangszeres kíséret nélkül, azonos tájegységről válogatott vagy egy adott témakör köré épülő népdalcsokrokkal léptek a szakmai zsűri elé, ahol bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítéseket érdemelhettek ki.

Kalotaszegi román táncok - szakmai nap

2025. február 22.

A Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület a VII. Viharsarki Táncháztalálkozó kísérőprogramjaként egy intenzív néptáncos szakmai napot valósított meg Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban. A rendezvény fókuszában a kalotaszegi román táncanyag elméleti és gyakorlati elsajátítása állt, érintve többek között Türe, Andrásháza, Melegszamos és Gorbó hagyományos lépéseit. A magas színvonalú szakmai oktatásról a meghívott mesterpáros, Prekup Anna és Szarka Zsolt gondoskodott, lehetőséget biztosítva a résztvevőknek a stílusos mozgás és a motívumkincs elmélyítésére.

Viharsarki Szólótánc Verseny

2025. február 22.

A VII. Viharsarki Táncháztalálkozó kiemelt programjaként valósult meg a Viharsarki Szólótánc Verseny az orosházi Petőfi Művelődési Központban. A megmérettetésen a fiatal szólisták és párosok szabadon választott Kárpát-medencei magyar vagy nemzetiségi táncokkal léptek színpadra, számot adva stílusos mozgásukról, hiteles viseletükről és egyéni előadásmódjukról. A szakmai értékelés alapján a legjobbak bronz, ezüst, arany, illetve Kiemelt Arany Táncos minősítést érdemelhettek ki, a produkciók élőzenei hátterét pedig a Ludas Zenekar biztosította.

Néptáncosok képzése és szakmai napja

2025. február 1.

A Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület intenzív szakmai napot és továbbképzést szervezett a békéscsabai Balassi Bálint Magyar Művészetek Házában. A rendezvény központi témáját a gyergyói táncok képezték, amelyek elméleti és gyakorlati sajátosságait Farkas Ágnes és Farkas Tamás oktatópáros adta át a résztvevőknek. Az intenzív kurzusokat követően a program gyermek és felnőtt táncházzal zárult, ahol a felejthetetlen hangulatról és a hiteles zenei kíséretről a Talléros Együttes gondoskodott.

Elnyert pályázatok

A Csoóri Sándor Alap döntése értelmében sikeres pályázati források álltak rendelkezésre a szakmai programok megvalósításához. A elnyert támogatások három kiemelt terület működését biztosították: a regionális és vármegyei szintű szakmai tevékenységeket 4 300 000 Ft, a népzeneoktatási programokat 1 500 000 Ft, míg a táncházas rendezvények megvalósítását 1 300 000 Ft értékű támogatás segítette.