Az advent a karácsonyi ünnepkör kezdetét, a keresztény egyházi év indulását jelenti. A latin „adventus” (eljövetel) szóból származó időszak advent első vasárnapjától (szentandrás napjához, november 30-hoz a legközelebb eső vasárnaptól) szentestéig, december 24-ig tart.
A magyar népi kultúrában ez az időszak a csendes várakozásról, a szigorú böjtről, a lelki és testi tisztulásról szólt, ugyanakkor – a téli napforduló közelsége miatt – gazdag volt hiedelmekben, szerelmi jóslásokban és rontáselhárító rítusokban.
Bár az adventi koszorú állításának szokása a 19. századi Németországból ered és viszonylag későn, a 20. század folyamán terjedt el a magyar falvakban, ma már az ünnepkör legfontosabb szimbóluma.
A koszorú szimbolikája: A kör alak az örökkévalóságot, a fenyőágak a reményt és az életet jelképezik. A négy gyertya (hagyományosan három lila és egy rózsaszín) a karácsony közeledtét jelzi. A rózsaszín gyertyát advent harmadik vasárnapján (Gaudete vasárnapján) gyújtják meg, amely az örömöt szimbolizálja.
Hajnali mise (Roráte): Advent időszakában minden hajnalban, még napfelkelte előtt misét tartottak. A néphit szerint a hajnali misére menet a harangszó elűzte a gonosz szellemeket és a boszorkányokat, de a későn érkezőkre veszély leselkedett, mert a boszorkányok ilyenkor az út mentén álltak.
Advent első heteire esnek a népi kalendárium legfontosabb rontáselhárító és jósló napjai, amelyek a sötétség megnyúlásához kapcsolódnak.
András-nap (november 30.): Az advent kezdetét jelző nap, a legfontosabb szerelmi jóslások ideje. A hajadon lányok gombócot főztek, amibe férfíneveket rejtettek; amelyik gombóc elsőként jött fel a víz tetejére, az mutatta meg a leendő férj nevét. Az ólomöntés is gyakori volt ezen a napon.
Borbála-nap (december 4.): Ezen a napon a lányok gyümölcsfaágat (leggyakrabban cseresznyeágat, úgynevezett Borbála-ágat) tettek a vízbe. Ha az ág karácsonyra kivirágzott, az közeli férjhezmenetelt jelentett.
Miklós-nap (december 6.): Szent Miklós püspök emléknapja. A mai ajándékozó Mikulás-alak előtt a falvakban a láncos, álarcos, ijesztő Mikulás-járás élt, amikor a legények házról házra járva vizsgáztatták a gyerekeket imádságból, és szigorúan megbüntették a rosszakat.
Luca-nap (december 13.): Az év legjelentősebb gonoszjáró napja a néphitben. Ekkor kezdték faragni a Luca székét, ekkor ültették a Luca-búzát, és ezen a napon szigorú munkatilalom lépett életbe a nők számára (tilos volt varrni, fonni), hogy a tyúkok jól tojjanak.
A karácsony előtti hetekben a közösségek belső, vallásos rítusokkal is készültek az ünnepre.
Szállást keres a szent család: Ez a kilenc napig tartó ájtatosság december 15-én kezdődött. Kilenc család összeállt, és egy szentképpel (amely a gyermekét váró Máriát és Józsefet ábrázolta) naponta más-más házhoz mentek. A házigazda befogadta a képet, imádkoztak előtte, majd másnap továbbvitték a következő családhoz. Ezzel emlékeztek meg arról, hogy Jézus szüleinek nem jutott hely a betlehemi szállásokon.
Mivel az advent a bűnbánat és a felkészülés időszaka, a paraszti életben szigorú korlátozások léptek életbe.Szerdán és pénteken szigorúan tilos volt húst fogyasztani,ez a testi megtisztulást szolgálta a karácsonyi szenteste előtt.
Tilos volt hangos bálokat,lakodalmakat tartani és zenélni,hiszen az adventa csendes,befelé forduló várakozás ideje volt,a vidámság ideje a karácsonnyal kezdődött el.
A roráte misére járás kötelező volt, a közösség együttes jelenléte a hit megerősítését és a falu védelmét szolgálta.
Az adventi időszak utolsó napja, december 24-e (karácsony vigíliája) jelentette a böjt csúcspontját. Ezen a napon a felnőttek estig alig ettek, majd az ünnepi vacsorával vett kezdetét a tulajdonképpeni karácsonyi ünnepkör.
