A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig (a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig) tartó időszak. A magyar népi kultúrában ez a periódus a felszabadult vidámság, a bőséges lakomák, a jelmezes felvonulások és a párválasztás legfőbb ideje, amely egyúttal a tél temetését és a tavasz csalogatását is szolgálta.
Mivel a mezőgazdasági munkák ilyenkor szüneteltek, a paraszti életben ez volt a közösségi szórakozás aranykora.
1. Párválasztás, bálok és menyegzők:
A hagyományos falusi életben a farsang volt a lakodalmak hivatalos szezonja. Úgy tartották, hogy az őszi betakarítás után ilyenkor van idő és anyagi fedezet a nagyszabású, több napig tartó mulatságokra.
A fonó és a bálok: A fiatalok a fonóházakban vagy a batyus bálokon ismerkedhettek meg egymással. A lányok bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki ha viszonozta az érzelmeket, farsang végén megkérte a lány kezét.
A vénlánycsúfolás: Azokat a lányokat és legényeket, akik a farsangi időszak végéig nem házasodtak meg, a közösség tréfásan – olykor kíméletlenül – megcsúfolta. Ilyen szokás volt a tuskóhúzás vagy tuskózás: a legények egy nehéz fatuskót húztak végig a falun, és a pártában maradt lányok kapujához kötözték, mintegy büntetésül, amiért nem találtak férjet.
2. Maszkos felvonulások és alakoskodások:
A farsang leglátványosabb elemei a dramatikus játékok és a jelmezes (alakoskodó) felvonulások voltak, amelyek célja a téli ártó szellemek elijesztése és a termékenység biztosítása volt.
Állatmaszkok: A legények leggyakrabban medve-, ló-, kecske- vagy gólyajelmezbe öltöztek. A gólyaalakost alakító férfi például fából készült, csattogó csőrrel ijesztgette és csipkedte meg a lányokat, ami a néphitben a termékenység eljövetelét szimbolizálta.
A mohácsi busójárás: A magyarországi farsang legjelentősebb, világhírű eseménye, amely a délvidéki sokácok hagyománya. A félelmetes, fafaragta maszkokba és birkabőrbe öltözött busók kereplőkkel, zajkeltéssel vonulnak végig a városon, majd a főtéren máglyát gyújtanak, jelképesen elégetve a telet.
3. Farsang farka és a tél eltemetése:
A farsang utolsó három napja – farsangvasárnap, hétfő és húshagyókedd – a farsang farka. Ez az önfeledt mulatozás tetőpontja.
Téltemetés (kiszehajtás): Húshagyókedden vagy a farsang utolsó napjaiban a falu népe szalmabábuból készült női alakot (kiszebábut) formázott, amely a telet, a betegségeket és a rontást jelképezte. A bábut énekszó kíséretében végigvitték a falun, majd a falu határában megégették vagy a folyóba dobták, végleg búcsút intve a hideg évszaknak.
A bőgőtemetés: Húshagyókedd éjfélkor jelképesen „eltemették” a nagybőgőt vagy a zenekart. A mulatságot pontosan éjfélkor be kellett fejezni, mert ekkor vette kezdetét a böjti időszak. A színpompás paródián a legények papnak, kántornak öltözve siratták el a hangszert és a táncot.
4. Gasztronómia: A bőség és a torkosság
A farsang a féktelen evés-ivás időszaka volt, amellyel a jövő évi bőséget kívánták megalapozni a húsmentes nagyböjt előtt.
Farsangi fánk: A korszak legfontosabb szimbolikus étele. Úgy hitték, hogy a fánk aranybarna színe és kerek formája a napot jelképezi, a fogyasztása pedig szerencsét és gazdagságot hoz a házra.
Húsételek és kocsonya: A disznótorokból származó ételek, a nehéz húslevesek, a töltött káposzta és a kocsonya elmaradhatatlan részei voltak a farsangi asztalnak.
Bár a böjt hamvazószerdán elkezdődött, az azt követő csütörtökön egy napra felfüggesztették a tilalmat, hogy a farsangról megmaradt összes ételmaradékot büntetlenül elfogyaszthassák, nehogy kárba vesszen.
