A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tehetséges néptáncosainak intenzív kurzusa
NTP-MŰV-19-0171

 

A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát támogató Gyulai Gyöngyszemek Művészeti Egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt: A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása c. pályázat keretében nyert 1 millió Ft támogatást.

A pályázat segítségével több olyan programot is sikerült megvalósítani, melyet eddig forráshiány miatt nem tudott az egyesület megszervezni. A programok jó része Palócföld népművészetéhez kapcsolódott.

A pályázat fő programja egy olyan intenzív tehetséggondozó kurzus volt, ahol a gyermekek rimóci táncokkal, valamint Rimóc település néphagyományaival ismerkedtek meg Farkas Lilla és Hajdu István Gergely a művészeti iskola táncpedagógusainak vezetésével. Ehhez kapcsolódott az egyesület által 2020 augusztusában szervezett 3 napos szaktábor Cserhátszentivánon, ahol tanulóink elmélyíthették rimóci tánctudásukat. A tábor megvalósítását segítette szakmai tudásával Hankó Tamás vendégoktató, aranysarkantyús néptáncpedagógus a békési Belencéres táncegyüttes művészeti vezetője. A kurzushoz kapcsolódóan tehetséges tanulóink részt vehettek egy tanulmányúton is, ahol meglátogatták Rimóc és Hollókő nevezetességeit. Nagy élmény volt, hogy találkozhattak Holecz Istvánné Margit nénivel, a Nógrád megyei palóc népzenei és néptánchagyományok ma élő egyik legjobb ismerőjével és előadójával. Margit néni személyisége, történetei, éneklése, elvarázsolta nemcsak a gyerekeket, hanem a pedagógusokat is.

Élményekben gazdag jó hangulatú sikeres kurzust tudhatunk magunk mögött.