Képzések

Évente 2-3 alkalommal szervezünk táncosok, pedagógusok, táncpedagógusok számára szakmai, illetve pedagógiai témájú képzéseket, országosan elismert szakemberek, oktatók közreműködésével. Valamely tájegység táncaihoz kapcsolódó képzéseink rendszeres meghívott vendégei az adott tájegység hagyományőrző táncosai, zenészei.

A tovább gombra kattintva tájékozódhatsz a közelmúltban lezajlott, vagy az elközelgő képzés jellegű programjainkról.

 

Békés Megyei Gyermek - és Kisegyüttesek Találkozója és Szólótánc Versenye

Minden év májusában, változó helyszínen megrendezésre kerülő egész napos, olykor 2 napos rendezvény, melyre Békés megyéből és a Dél-alföldi régióból várjuk a csoportok és szólisták jelentkezését. A táncosok 3 fős szakmai zsűri előtt mérettetnek meg, a bemutató után egyénre (csoportra) szabott értékelést kapnak a vezetők. A találkozón bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítés szerezhető. A program részét képezik a gyermekek közti kapcsolatépítést segítő és előremozdító programok, játékos vetélkedők, népi játszóházak és természetesen táncház is.

 

Körös-völgyi Sokadalom - Békés Megyei Táncosok Találkozója

Minden évben június végén, július elején megrendezésre kerülő komplex 3 napos népművészeti fesztivál Gyulán a Várkertben. A három napig tartó forgatagban kézműves kirakodóvásárral kerített térben pihenhetnek, szórakozhatnak kedvükre a néptánc, népmese, népzene és népdal szerelmesei. A megye és ország számos területéről, de a határon túlról is érkeznek előadók, táncosok, zenészek, mesemondók és énekesek. Főzőverseny, népi játszóház, vetélkedők és táncház is gazdagítja a három napot.

 

Viharsarki Táncháztalálkozó

Eddig 3 alkalommal került megrendezésre, minden évben ősszel a Viharsarki Táncháztalálkozó rendezvényünk, mely a Budapesti Országos Táncháztalálkozó mintájára épül föl. Tánctanítás, színpadi programok, ifjú népzenészek, gyermek, felnőtt és senior táncosok kapnak bemutatkozási lehetőséget a Találkozón. Míg délelőtt gyermektáncházak, előadások és programok szerepelnek a műsorban, addig délután inkább az ifjúsági és felnőtt korosztály számára biztosítunk izgalmas programot. Az estet népzenei koncert és táncház zárja.

 

Barangoló Csűrdöngölő Vándortáncház sorozat

Élő zenés kísérettel, tánctanítással, rövid ismeretterjesztéssel egybekötött vándorló táncház, mellyel Békés megye lehető legtöbb településére szeretnénk eljutni. A sorozat célja megyei rendezvények, iskolai programok színesítése, kiegészítése, vagyok működő táncos közösségek közösségi programjainak támogatása. Általában előzetes egyeztetés alapján, pályázati forrásból megvalósuló rendezvény, de rendelkezésre álló saját forrás esetén megrendelésre is szívesen elvisszük bármely településre vándortáncházunkat, elsősorban Békés megye területén.