TÁNCHÁZ Eleken

 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által kiírt Táncházak szakmai támogatása, programjainak megvalósítása, a közösségek megerősítése című pályázat, a Csoóri Sándor Alap Program” támogatása lehetőséget teremtett az Eleki Nemzetiségi Hagyományőrző Néptánc Egyesület jóvoltából az Elek Táncegyüttes számára 8 alkalomból álló nyilvánosan meghirdetett nyílt táncházsorozat megszervezésére. Az együttes minden alkalommal néptáncoktatást biztosított a résztvevőknek, melyhez a vármegyénkben élő elismert táncpedagógusokat is meghívtak. A táncházakat népdaloktatással, hangszerbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal és helyi hagyományokat felvonultató programokkal összekapcsolva színesítették.

A nyolc alkalomból álló programsorozat az eleki Reibel Mihály Városi Művelődési Házban került megrendezésre, mely a helyszín biztosításán túl az eseményeket népszerűsítő plakátok elkészítésével, terjesztésével is segítette az események népszerűsítését.

Az Elek Táncegyüttes célja volt az előző pályázati ciklusban tartott táncházi programsorozat folytatása. A táncházak előre haladtával egyre több újabb érdeklődő, a kultúrával ismerkedni akaró látogatott el hozzájuk. A néptánc ilyen jellegű népszerűsítése nagyszerű alkalmakat teremtett a közösségépítésre, a nemzeti öntudat elmélyítésére, új emberekkel való megismerkedésre és azok elfogadására. Az eleki hagyományos táncok mellett más tájegységek táncaival is megismertették Elek lakosságát. A táncházak élményét fokozta az Alap pénzügyi támogatásának jóvoltából megszervezett élő népzenei kíséret. A talpalávalót a Határ Banda Zenekar Popucza György vezetésével valamint Niedermayer Attila helyi sváb harmónikás szolgáltatták. A táncegyüttes nagy büszkesége Popucza György, aki a néptánc mellett autodidakta módon kezdett el foglalkozni a népzenével. Egy űrt tölt be a megjelenése, mert hosszú idő után újra született egy olyan tehetség, aki tovább élteti a helyi elődök muzsikáját is. A táncházakban szakmailag elismert vármegyei néptáncoktatókat is foglalkoztattak Gera Zoltán, Gera-Panyi Katalin és Nedró János személyében. Emellett az Elek Táncegyüttes művészeti vezetői Festő Brigitta és Szilágyi András valamint az együttes vezetője Gera Krisztina vette ki a részét a szakmai munkából.

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház

Táncház