Másfél év kihagyás után 2021. október 2-án, szombaton kerül megrendezésre a Békés Megyei Gyermek és Kisegyüttesek Találkozója. A Találkozó helyszíne: Cervinus Teatrum, 5540 Szarvas, Kossuth tér 3. A rendezvényen muzsikál a Talléros Zenekar.
2021. augusztus 23-án a gyulai táncosok és hozzátartozóik számára nyitotta meg kapuit az új táncos évad egy Barangoló Csűrdöngölő Vándortáncházzal. Mint évadnyitó táncház, elsősorban a gyermekeké volt a főszerep, de a késő délutáni, esti órákban megérkezett az ifjúság is.
Táncházas október
LejártOktóber hónap is bővelkedik majd táncházakban Békés megyében. Elsején Békéscsabán a Szegfű oviban a Ludas Zenekar lesz a házigazda, Gyulán pedig a POR zenekar tart táncházat az Erkel Ferenc Központban 18 órától. A program ingyenes, várják a szórakozni vágyó táncosokat és tánckedvelőket.
2021. október 12-én 19 órától Szarvason, a Cervinus Teatrumban tekinthető meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Tiszta című műsora. Egy kis "kedvcsináló" a műsorhoz.
2021. szeptember 23-án 16 órától Barangoló Csűrdöngölő Vándortáncház várja a fiatalokat, kicsiket és nagyokat Gyomaendrődön a Kállai Ferenc Művelődési Központban. A rendezvény ingyenes!
Vándortáncház Gyulán
LejártFolytatódik 2021-es Vándortáncház sorozatunk, mellyel most segíteni kívánjuk néptánc műhelyeinket tagjainak toborzásában. Szeptember 23-án két helyszín is sorra kerül: Gyula és Gyomaendrőd.
Elérhetőek az Oktatási Hivatal oldalán a 2021/22-es tanév művészeti versenyeinek kiírásai. A teljeskörű tájékoztatás az alábbi linkről elérhető.
MŰVÉSZETI VERSENYEK
A Bővebben gombra kattintva oldalunkról elérhető az általános versenyszabályzat, és a Néptánc verseny kiírása.
2021. szeptember 10-én emlékeztek meg Eleken, és állítottak örök emléket a Népművészet Mestereinek Gál Györgynek és Botás Pálnak, Ifjú Mesterének Gál Lászlónak, és a Román Hagyományőrző Táncegyesület alapító tagjának, Turla Györgynek. Mindannyian jelentős alakjai nemcsak a megyei román tánckultúrának, de a magyar táncházmozgalomnak is.